Az elektronikus levelezés működése

domain

Egy közbenső csomóponton futó MTA ideiglenesen sorokban (queue) tárolja a leveleket, amíg nem tudja azokat továbbítani, vagy postafiókba letenni. Sokszor gondot jelent a nagyméretű levelek ideiglenes tárolása: diszkkapacitást köt le, vagy gond lehet egy-egy olyan csomópont kiesése, ahol nagy számban vannak postafiókok, és nem lehet letenni ezekbe a leveleket. Gondot jelent egy rossz címzés is: sokszor ez csak a cél közelében derül ki, illetve, ha kiderült, értesíteni kell a feladót a kézbesítés lehetetlenségéről, indulnak tehát visszafelé is a levelek (amiket az MTA-k generáltak). Ügyeljünk az etikus viselkedésre!
Egy egyszerű elektronikus levél két részből áll: a fejrészből és a levél testéből (tartalmából).
A fejrész sorai megmondják kitől, kinek, milyen tárgykörű levelet kell továbbítani, milyen ügynökök mikor, hová továbbították (bélyegzők) stb. Szerepelhet a fejben kinek még jellegű cím is.
Egyes levelező ügynökök csatolt részeket is képesek a levélhez fűzni, ekkor ez is szerepel a fejen. Az egyszerű levelezési szabványban a levél teste kizárólag ASCII karakterekből álló szöveg-sorokat tartalmaz.
Az induló UA állítja elő az induló fejrészt, többnyire képes a testet is előállítani: felolvassa azt egy fájlból, meghív egy szövegszerkesztőt a tartalom szerkesztésére. A nálunk működő pine UA pl. alapértelmezés szerint a pico nevű szövegszerkesztőt hívja meg levéltartalom szerkesztésre, de lehet neki más szövegszerkesztőt is adni. A UA képes feladni (send) a megcímzett levelet: ekkor tulajdonképpen átadja egy MTA-nak a levelet.
Az MTA-k a továbbiakban a fejrészt vizsgálják, az kiegészítik és továbbpasszolják a levelet, az utolsó MTA (vagy egy általa hívott processz) leteszi a címzett postafiókjába. (Ha úgy tetszik, az MTA a fejrészből borítékot, borítékokat készít. A borítékban már csak a címzett információi vannak, ha több címzett is van, több boríték is “készül”. Az MTA beállításától függően felveszi a kapcsolatot a címzett MTA-val, egyezteti, létezik-e a címzett egyáltalán (igenlő válaszra továbbítja a levelet), vagy csak továbbítja a borítékolt levelet (benne a fejet és testet), és más MTA-ra bízza a címzett létezésének ellenőrzését. Vegyük észre a boríték és a fejrész közti különbséget! Leegyszerűsítve: a fejrészben lehet több címzett, mindegyiknek külön boríték készül!

Comments are closed.